Nehéz egy úgy körül járt, számtalan aspektusból megvilágított témában, mint a klímaváltozás figyelemfelkeltő és elgondolkodtató tartalmat közölni. Lássuk be, a klímaváltozás témája már most, amikor érdemben még tenni sem tudtunk ellene, közönyt vált ki az olvasók jelentős részéből. Előre vetítem, hogy ha másban nem is, de abban biztos el fogok térni a hasonló témájú cikkektől, hogy a szinte kötelező elemként megjelenő hurrá optimista, feloldozást biztosító mondatok hiányozni fognak írásomból.

Úgy gondolom nincs mire optimistáknak lennünk akkor, amikor a társadalom tehetősebb és ezáltal nagyobb cselekvési térrel rendelkező része evidenciaként kezeli, hogy ivóvízzel mossa autóját lehetőleg minél gyakrabban, hogy az jól mutasson a legnagyobb aszályban is méregzöld, szintén ivóvízzel vagy véges mennyiségben rendelkezésre álló földalatti vízbázisból öntözött gyep előtt. Ezt látva a legtöbb embernek nem fajunk végtelennek tűnő ostobasága az, ami szembetűnő, csupán a rendezettség és esztétika megnyugtató harmóniája, amire önmagunk is vágyunk az életünk minden területén.

A jövőnk élhetőként történő megőrzése érdekében szükséges változtatásokra kialakított elképzelésekkel, tervekkel szó szerint és átvitt értelemben is Dunát és Tiszát lehetne és kellene is rekeszteni, de érdemi megvalósult intézkedések terén nagyon rosszul áll az emberiség.

Ennek bizonyságául ajánlom különösebb kommentár nélkül az alábbi 2025. június 26-i vonatkozású 3 képet:

Aszály információk a HungaroMet oldaláról:

 Forrás: https://www.met.hu

Tiszai vízállás az Országos Vízjelző Szolgálat oldaláról:

Forrás: https://hydroinfo.hu

Csordogáló talajvíz a Martfűi Tiszaparton:

Fotó: Csősz József

Tudatosan még nem értünk meg a valós áldozatok felvállalására. Az élet végességéhez való hozzáállásunkhoz hasonlatos ez, amiről tudjuk, hogy egyszer véget ér, mégsem tudjuk ezt realisztikusan kezelni. Csak akkor tudatosul és éljük meg a valóságát, amikor már közvetlenül szembesülnünk kell vele. A jelenben addig jutottunk, hogy belátva a probléma létezőségét, látszatintézkedésekkel igyekszünk becsapni önmagunkat. Zöld működésre vonatkozó szabályokat alakítunk ki, programokat indítunk, minősítési rendszereket vezetünk be és elérendő célokat tűzünk ki lehetőleg minél távolabbi dátummal. Teszem hozzá, sok esetben még ezen intézkedések során is a fő mozgatórugóként a járulékos előnyök realizálása a fő motiváló tényező.

Egyelőre jelei sem mutatkoznak annak, hogy az emberiség hajlandó lenne lecserélni a „fenntartható növekedésre” épülő gazdasági szemléletét egy kevésbé kényelmes, de hosszabb távon kifizetődőbb gondolkodásmódra.  Az átütő eredményt hozó változtatásokra önszántunkból alkalmatlanok vagyunk, mert ez ellentétes a belénk kódolt örökségünkkel. Ennek átlépéséhez, ha nem a témával foglakozó tudományos közösség tagjai vagyunk, átlagon felüli tudatosság szükséges, ami csak keveseknek sajátja. A változás autokratikus eszközökkel történő kikényszerítése pedig könnyen belátható, hogy az ezt felvállaló közösség erős népszerűség vesztését eredményezné.

A fenti felütésben leírtak tudatában igyekszünk szakemberként a rendelkezésre álló eszközök teljes repertoárjával küzdeni az erdők fennmaradásáért és megújításáért az Ország változásnak legjobban kitett tájegységén, az Alföldön.

A fafajok elterjedését (ahogyan ez minden más élőlényre is igaz) itt is a minimumban lévő környezeti tényező határozza meg. Ez a limitáló faktor térségünkben egyértelműen a víz. A növények számára talajból felvehető víz mennyisége drasztikusan lecsökkent. A talaj víztartalmának csökkenésével a kipárolgás mértéke is csökken, így a levegő páratartalma is alacsonyabb. A korábbiaknál magasabb átlaghőmérséklet és alacsonyabb páratartalom nagyobb mértékű párologtatást igényel a növények részéről, amelyek a talajból felvehető víz hiányába elérik hervadási pontjukat. Bár a folyamat rövid távon reverzibilis, azonban folyamatos ismétlődése legyengíti a fákat és védtelenebbé teszi az egyéb károsítókkal és kórokozókkal szemben. Ha a hervadás hosszútávon fennmarad, az már visszafordíthatatlan károsodást okoz a fák sejtjeiben. Járó Zoltán megállapítása alapján tudjuk, hogy a 50% alatti júliusi 14 órás relatív páratartalommal jellemezhető területek a fafajjal nem jellemezhető erdőssztyepp klímába tartoznak. Ugyanakkor azt is lefektette, hogy a zárt erdők fennmaradásához ennek az értéknek 45% fölött kell lennie. Az azóta eltelt időben az erdészeti klímaosztályozás több tényező figyelembevételével finomításra került, így alakult ki a jelenleg is használt Forestry Aridity Index (FAI). Az említett szempontok szerint jellemezve gazdálkodási területünket azt láthatjuk, hogy jelenleg sztyepp és félsivatagi körülmények között igyekszünk fenntartani zárt erdőket. Az ellentmondás szembetűnő. A vízpótlás megoldása tehát rendkívül fontos lenne az Alföld teljes területére nézve. Ez a folyamat azonmban csak hosszabb időtávon megvalósítható. Az, hogy mennyi időnk maradt még a többletvízhatástól független termőhelyeken lévő állományok teljes kiszáradásáig nem tudhatjuk, de az a jelen kilátások alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy kevesebb mint amennyi a teljes terület vízkészlet szempontú rehabilitációjához szükséges lenne.

Másrészről önmagában a talajvíz megemelése sem feltétlenül lehet mindenre gyógyír. A nyaranta egyre gyakoribb atmoszférikus aszály egyik súlyos következménye, hogy a növények több vizet veszítenek a párologtatás során, mint amennyit a gyökér képes lenne felvenni a talajból, még akkor is, ha az nedves, hiszen a nagyon magas hőmérséklet, extrém alacsony páratartalom és sokszor súlyosbító körülményként a szél olyan gyors párologtatásra kényszeríti a növényeket, amelynek már vízben állva sem képesek eleget tenni. Ekkor a növények a reverzibilis fonnyadás állapotába kerülnek, melynek naponkénti ismétlődése gyengültségi állapotot, rosszabb esetben visszafordíthatatlan károsodást okozhat.

A víz visszapótlása tehát, ha nem is oldja meg önmagában a klímaváltozás problémáját, mindenképp szükséges feltétel a további lépésekhez és ezzel az élhető környezetünk megtartásához.

Szolnok, 2025. július 28.
Csősz József
okleveles erdőmérnök