Prof. Dr. Horvát Béla

Okl. gépészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerezte, 1973-ban, 1975 óta dolgozik a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetében (illetve annak jogelődjeiben). Szakterülete az erdőgazdasági gépesítés.
Oktatási tevékenysége az erdészeti gépesítés témakörében oktatott valamennyi tantárgyra kiterjed. Eddigi munkássága során számos, az erdészeti gépesítés területéhez kötődő kutatási projekt irányításában és megvalósításában vett részt. Részese – együttműködve a hazai erdészeti gépgyártókkal – több hazai erdészeti gépfejlesztésnek. Nevezett oktatói és kutatói munkássága széles körben elismert.
Tagja számos tudományos és társadalmi szervezetnek, közöttük a Magyar Tudományos Akadémia Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottságának, elnöke az Országos Erdészeti Egyesület Gépesítési Szakosztályának és a Gépipari Tudományos Egyesület Soproni Szervezetének. 1997-2007-ig tagja a Gépgyártástechnológia (ma: Gépgyártás) c. folyóirat Szerkesztőbizottságának, 2008-tól pedig (napjainkban is) a Járművek és Mobilgépek c. folyóirat, 2012-től pedig a Mezőgazdasági Technika c. folyóirat Szerkesztőbizottságának is. Szakirodalmi munkássága széles körű, számos szak- és tankönyv társszerzője, szakmai publikációinak száma 500 körüli. 2003-ban szerkesztésében jelent meg az „Erdészeti gépek” című szak- és tankönyv, amelynek javított, átdolgozott, bővített kiadása 2016-ban ismét megjelent.
Tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek és az egyesület Gépesítési Szakosztályának, melynek elnöke 1998-tól napjainkig. Irányításával az OEE Gépesítési Szakosztálya – mely összefogja az erdőgazdaságok műszaki, gépesítési vezetőit, valamint a meghatározó erdészeti gépes vállalkozókat – folyamatos és aktív szakmai tevékenységet folytat.
Tagja az Alföldi Erdőkért Egyesület (és jogelődei) Műszaki Szakbizottságának. 1999-2016-ig az Alföldi Erdőkért Egyesület Közgyűlésének is tagja, ahol az Egyetem Erdőmérnöki Karát képviseli. A gépesítés-fejlesztés területén élő szakmai kapcsolatokat tart az alföldi térségben dolgozó szakemberekkel, így az erdőgazdasági gépesítés területén folytatott több, mint négy évtizedes kutatás-fejlesztési munkája hasznosan segíti az alföldi erdőgazdálkodás fejlesztését is. Kutatási eredményeiről az elmúlt évtizedekben számos alkalommal tartott előadást az Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napján.
Hosszú idejű, az Alföld térségéhez is kötődő szakmai munkássága alapján javasoljuk részére a kitüntetést.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap