Dr. Lakatos Ferenc

egyetemi tanár, az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet igazgatója, az Erdőmérnöki Kar dékánja

Erdőmérnöki oklevele (1990) megszerzése óta a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetében (illetve annak jogelődjeiben) dolgozik. Oktatási tevékenysége az erdővédelem témakörében oktatott valamennyi tárgyra kiterjed: erdészeti állattan, erdészeti rovartan, erdővédelemtan (A típusú), valamint állatökológia, erdei károsítók és kórokozók ökológiája, biológiai inváziók, biogeográfia (B típusú) tárgyak. A graduális képzésen túl oktat az erdészeti növényvédelmi szakmérnöki képzésben, illetve a doktori képzésben is. Meghívott előadóként hazai és külföldi egyetemeken tartott előadásokat.
Az egyetemi ranglétrán végighaladva jelenleg egyetemi tanár, az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet igazgatója, az Erdőmérnöki Kar dékánja. Egyetemi doktori (1995), kandidátusi (1996) és habilitált doktori (2001) fokozattal rendelkezik.
Kutatási tevékenysége is az erdővédelem témaköréhez köthető. Kiemelten foglalkozott a hazai fenyvesek – többek között az alföldi erdei- és feketefenyvesek – fában és kéregben élő rovarfajok (pl. szúbogarak) biológiájával, jelentőségükkel, előrejelzésükkel és az ellenük való védekezés lehetőségeivel. Ezen túl – többnyire doktorandusz hallgatóival közösen – vizsgálta a tölgyek és nyárak rovarközösségeit, a cserebogarak genetikáját, a gyapjaslepke fejlődésmenetét, illetve több inváziós és behurcolt rovarfaj populációgenetikáját. Kapott eredményeit hazai (OEE, AEE, MTA, …) és nemzetközi (IUFRO, FAO, IPS, EFI, …) konferenciákon és rendezvényeken mutatta be.
Élő szakmai kapcsolatot tart az alföldi térségben dolgozó számos szakemberrel és minden igyekezetével azon van, hogy az Alföld erdei egészségi állapotának javítását, kezelését a legjobb tudása szerint a jövőben is támogassa.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap