Sári Zsolt László

okleveles erdőmérnök, Kereskedelmi és Marketing Iroda vezető

Sári Zsolt László 1956. november 7.-én született Debrecenben, ahol 1975-ben érettségizett a Tóth Árpád Gimnáziumban. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki karára még ez évben felvételt nyert. Erdőmérnöki oklevelet 1980. június 27.-én szerzett, jó minősítéssel.
Nyelvismeretét folyamatosan fejlesztette: 1992-ben német nyelvből sikeres nyelvvizsgát tett a Goethe Intézet bizottsága előtt, melyet középfokú „C” minősítéssel honosított. 2001-ben angolnyelvből alapfokú „C” típusú nyelvvizsgát tett. 2005-ben német nyelvből megszerezte a felsőfokú „C” típusú nyelvvizsgát.
Szakmai egyesületi tagsága az OEE Nyíregyházi helyicsoportjához köti. Részt vesz, a FAGOSZ, az OEE és az AEE Kereskedelmi Szakbizottságainak munkájában, a Nyírerdő Zrt. képviseletében.
Már hallgatóként is törekedett arra, hogy minél szélesebb körben szakmai és életviteli tapasztalatokat szerezzen, így 1977-ben, Örményországban, 1978-ban, az NDK-ban töltötte a nyári gyakorlatot. 1980. augusztus 1.-én gyakornokként a Guthi Erdészethez került, ahol később műszaki vezetőként dolgozott. Munkája mellett 1982-1983. tanévben a Magyar Kereskedelmi Kamara Külkereskedelmi Tanfolyamát is elvégezte. 1984-ben a FEFAG Központ Közgazdasági Osztályára helyezték át üzemgazdász munkakörbe. 1986. - 1989. között a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályán nyert el erdészeti és természetvédelmi felügyelői munkakört. Itt a nem állami szektor gazdálkodási problémáit is megismerhette, sőt országos kitekintésre is lehetősége nyílt. 1989 őszén ismét termelés közelbe került, amikor elfogadta - az akkor újdonságnak számító - svájci-magyar vegyes vállalat az INTERSPAN Kft. üzletkötő-márkaképviselő munkakörét. 1990 őszétől Szabolcs – Szatmár – Bereg Megye második vegyes vállalatánál az osztrák-magyar tulajdonú BAKTAFA Kft.-nél termelési igazgatói munkakört lát el. A tulajdonos javaslatára az ausztriai Kuchlban az Osztrák Fűrészipari Egyesület Fagazdasági Műszaki Főiskoláján osztrák fakereskedelmi szabályok, faanyagmérés és minősítés témakörökben továbbképzésen vett részt és sikeres vizsgát tett, egyedüli magyarként német szakmai nyelven. Az „Osztrák Fakereskedelmi Szabályok” című szakkönyvet Dr. Zombori Istvánnal közösen magyarra fordították, melyet a FAGOSZ 1999-ben kiadott. 1993-tól a Kereskedelmi és Marketing Irodavezetői munkakört látta el a NYÍRERDŐ Rt. központjában, ahol korábban szerzett kereskedelmi és nyelvi ismereteit jól tudta hasznosítani. Kereskedelmi vezetői munkája során a németnyelvű üzleti tárgyalások, partneri látogatások alkalmával sikeresen épített partneri kapcsolatok a mai napig fennállnak. A kapcsolattartó és kereskedelmi munkája eredményét jelzi, hogy a társaság export árbevétele az 1993.-óta eltelt időszakban folyamatosan növekedett.
Kezdeményezte – Magyarországon elsőként - az FSC tanúsítás megszerzését, melynek birtokában egyes akác fafajú termékek piacvezető pozícióba kerülhettek. A kereskedelmi irodához beérkezett vevői igények alapján folyamatosan részt vett a termékfejlesztésben és az ahhoz kapcsolódó műszaki fejlesztésekben, beruházási kezdeményezésekben.
Az akác fafaj tartósságának és ebből következő környezet kímélő tulajdonságának elismertetése a Nyugat-Európai vevőkörben lehetővé tette a vékony akác választékok egyre növekvő mennyiségű exportját. Ez a választék csoport a hazai mélyművelésű bányák megszűnése után alternatíva nélkülinek tűnt, de a vevők igénylik ma már a hagyományos mezőgazdasági célú hasznosítás mellett lavina-fogó, vízmosás-kötő létesítményekhez, partvédelmi és egyéb vízépítési valamint hobbi kertészeti célú felhasználási területeken is.
Fagyártmány termelésüket ebbe az irányba bővítette, elkészítette ezen új típusú termékek műszaki leírását, összefoglalta minőségi jellemzőit, meghatározta köbözési – elszámolási módszerüket. A termelékenység növekedését H-600 kérgező gépek, KSP-300 tűzifa daraboló – hasító gépek beszerzése, a Nyírbátori Fafeldolgozó Üzem továbbfeldolgozó csarnokának technológiai korszerűsítése, Logisztikai Központok fejlesztése, stratégiai géppark kialakítása segítették. Ebben az időszakban a NYÍRERDŐ Zrt. jelentős üzleti sikereket ért el hazai és külföldi partnerei segítségével is a francia szőlőrekonstrukcióban, a BENELUX és Skandináv államokbeli vízépítési, autópálya és hobbikert építési projektekben.
2004. – 2012. közötti időszakban a NYÍRERDŐ Zrt. központjában előbb Termelési majd Erdőgazdálkodási osztályvezetői munkakört látott el. Továbbra is a megtermett fatömeg okszerű hasznosítását, legnagyobb érték kihozatalt biztosító megmunkálását elősegítő műszaki megoldások kialakításán munkálkodott. Irányította az akác fafaj nemesítésében Európában egyedülálló túlnyomásos gőzölő berendezés létesítését a Soproni Egyetem közreműködésével.
A Magyarországon is egyre népszerűbbé váló biomassza hasznosítás területén úttörőként végrehajtott korszerű, nagyteljesítményű, mobil apríték előállító és szállító kapacitás beszerzését és beüzemelését bonyolította. A biomassza hasznosítás céljából általa vásárlásra javasolt egyik mobil aprítógép a vágástéri apadék aprítását, a másik a kiemelt tuskó aprítását oldotta meg üzemi méretekben. Részt vett az ófehértói fagyártmánytermelő csarnok technológiájának kiválasztásában.
2012. őszétől ismét a kereskedelmi és marketing irodát vezeti.
Értékteremtő, termelés centrikus szemléletében kifejezésre kerül az Alföldi Erdőgazdálkodásban rejlő intenzív fatermesztési lehetőség, a gyorsan növő fafajok nyújtotta gazdasági potenciál kihasználása, a többcélúan hasznosítható akác fafaj elfogadtatása, hasznosítása.
Mottó: ismeretek, tapasztalatok szerzése minél szélesebb körből, külföldről is, - / - a megszerzett ismeretek alapján termék és technológiai fejlesztési javaslatok, illetve fejlesztések a rendelkezésre álló források mértékéig, a fatermés teljes körű (hulladékmentes) hasznosítását megcélozva.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap