Luzsi József

erdésztechnikus, Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnöke

Luzsi József 1959.09.16-án született Szolnokon.

1978-ban végzett az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskolában, majd 1980-ban erdőgazdálkodási-, szaktechnikusi képesítést, kitűnő bizonyítványt szerzett.
1978-tól a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál helyezkedett el. Először gépi irányítóként, majd az ÖSA fakitermelő gépsor vezetője volt. Akkoriban ez egy rendkívül új és magyar előzmény nélküli technika bevezetését és gazdaságos üzemeltetését jelentette. Az általa irányított gépsor hatékonysági mutatói jobbak voltak a Svédországban mérteknél.
Ezt követően - a katonai szolgálat letöltése után – Jászberényben volt kerületvezető erdész, majd bekerült az Erdőgazdaság központjába, ahol a szolnoki kerület főerdésze lett. Itt tanulta meg az ártéri erdőgazdálkodás minden elemét. Részt vett az erdőgazdaság vállalkozói átszervezésében, technológiai, szerkezeti átalakításában. Az általa bevezetett új nyárklónok, a nagyterületű erdőtelepítések, a kiváló minőségű, tartamosan kezelt erdők dicsérik ma is munkáját. Később megbízott fahasználati műszaki vezető lett. Ekkor egész Szolnok megye 32 ezer hektár erdejének fahasználati munkáit irányította. Ez évente mintegy 25 ezer m3-es fakitermelési volument jelentett. Ennek irányítása, a kitermelt faanyag értékesítése, több ezer m3-nyi kiegészítő tétel felvásárlása is munkakörébe tartozott.
1995-től a magánszférában dolgozik, az alábbi szervezetekben és beosztásban. Megalapította az Ártéri Erdőbirtokossági Társulatot, amelynek tulajdonosa és elnöke, ahol kárpótolt és nevesített erdőterületek kerültek az EBT gazdálkodása alá. Jelenleg az általuk, az erdészeti integráció keretében birtokolt és szakirányított erdők területe meghaladja a 4000 hektárt.
Emellett 1998-től az EXTENZ Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa. A cég főprofilja faanyag- és fűrészáru kereskedelem. Mezőgazdasági területeken nagyterületű erdősítések kivitelezésével foglalkozik. Az összes erdőfelújítás és erdőtelepítés területe a közvetlen kivitelezésben eléri a 100 hektárt, a szakirányított területeken további 300-350 ha/év. Ezeknek jelentős része természet közeli, őshonos fafajból álló erdő, amelyek a természetvédelmi elvárásoknak megfelelően a közcélok és az utókor számára hoztak létre. A mindig szakszerűen és a törvényi keretek betartásával létrehozott erdők minősége erdőgazdálkodói munkáját minősíti.
Az Agrotelek Kft. keretében, mint tulajdonos, mezőgazdasági tevékenységet is folytat, ami főként a hagyományos szántóföldi növények (búza, árpa, napraforgó, kukorica) termesztésére és az állattenyésztésre (genetikailag egyedi húsmarha tartása) terjed ki.
Külföldi export-import partnerei erdélyi, szlovák, olasz cégek. A jövőben saját és érdekeltségébe tartozó vállalkozásaiból egy összevont, tőkeerős gazdasági társaság létrehozását tervezi.
Rendszeresen közreműködik ártéri fatermesztési kísérletekben. Részt vett a magánerdő gazdálkodás alapjainak lerakásában, kidolgozásában, jelenleg pedig folyamatos továbbfejlesztésében. Szakmai bemutatókat szervez és támogat magánerdő gazdálkodóknak. 2000. óta erdészeti integrátor. 2007-től szaktanácsadási végpont, 2008-tól erdészeti üzemvezetési központ, erdészeti szakirányító.
2001-től a MEGOSZ elnökségi tagja, 2003-tól a MEGOSZ elnöke. A Szövetség elnökségének eddig eltelt időszaka alatt töretlenül fejlődött. Taglétszáma megduplázódott, érdekérvényesítő ereje, nemzetközi és hazai ismertsége és elismertsége ugrásszerűen megnőtt, a magyar magánerdő-gazdálkodás meghatározó szervezetévé vált.
Tagja továbbá az Országos Erdészeti Egyesületnek, az Agrárgazdasági Tanácsnak, ÚMVP Monitoring Bizottságának, az Erdő Tanácsnak és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, ahol az országos Erdő- és Vadgazdálkodási Osztály vezetője.
Kitüntetései:
- 2006. Pro Silva Hungariae díj;
- 2008. Rimler Pál emlékérem
- 2012. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
Szakmai ars poeticája: mindent megtenni azért, hogy a magán erdőgazdálkodás érdemes és elismert része legyen a magyar mezőgazdaságnak.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap