TÓTH ANTAL

kerületvezető erdész

A bugaci Nagyerdő kerületvezető erdésze, Tóth Antal 1946-ban Nagybán-hegyesen született.
Az alföldi erdőkkel való kapcsolata igen régi, már 1960. óta dolgozik a Bugaci Erdészetnél. Eleinte mint időszaki, majd 1962-től állandó dolgozóként, fizikai munkakörben állt alkalmazásban. A munka mellett mindig képezte magát. Előbb 1966-ban erdészeti szakmunkás vizsgát tett, majd a sorkatonai szolgálat, és a családalapítás után a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett, és erdőgazdálkodási technikusi oklevelet szerzett. Ismereteit vágásvezető erdészként, helyettesítő kerületvezetőként hasznosította, de bármilyen munkát bíztak rá, megállta a helyét.
A Nagybugaci erdő kerületvezetőjének 1982. augusztus 1-én nevezték ki. A korábban három kerületre osztott, több mint 1600 ha nagyságú területet jól ismerte, hiszen az onnan nyugdíjba vonuló erdész kollégák mellett gyakorno-koskodott, szerzett tapasztalatot.
Kerületvezetői munkáját nagy szakmaszeretettel és precízitással végzi a mai napig is. A nagybugaci erdőtestben hosszú időn keresztül nagymérvű fahasz-nálati tevékenység és erdőművelés munka folyt, amit az ott állomásozó, gyakor-latozó szovjet hadsereg jelenléte nehezített. A védett területen lévő erdőtömbben a gazdasági és természetvédelmi elvárásoknak való megfelelés sokszor nehezen összeegyeztethető feladatát sikeresen oldotta meg, jó kapcsolatot épített ki a természetvédelem helyi képviselőjével.
A kollégái között nagyra becsült Tóth Antal elhivatott, lelkiismeretes munkáját munkahelyi vezetői mindig nagyra értékelték, így igazgatói dícséretben is részesült.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap