FÖLDI LAJOS

erdőmérnök

Erdészcsaládban született: édesapja 1940-1960-ig kerületvezető erdész volt a híres sziki tölgyes erdőben, Ohaton. Az egyik nagybátyja erdésztechnikus, a másik erdőmérnök volt. Nagyobbacska gyermekként gyakran találkozott az ERTI kutatóival is az Ohati-erdőben, megismerte kísérleteiket és érdeklődéssel segítette is munkáikat. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy az erdész pályát választotta.
A gimnáziumi érettségi után, 1961. július 27-től a Hajdúsági Állami Erdőgazdaság Bánki Erdészeténél kezdett dolgozni fizikai állományban. Majd az ügyviteli munkában is alapos gyakorlatot szerzett.
Az Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán levelezőként kezdte a tanulmányokat, majd nappali tagozaton folytatta és kapta meg a diplomáját.
A diploma megszerzését követően 1969-ben – a vele egy évfolyamban végzett erdőmérnök feleségével együtt – a Hajdúsági Állami Erdőgazdaság Debreceni Erdészeténél kapott állást, művelési-műszaki vezetői beosztásban, felesége pedig fásítási-műszaki vezető lett.
1970. január 1-én a Hajdúsági és Nyírségi Erdőgazdaság összevonása miatt, anélkül, hogy munkahelyet változtatott volna, munkahelye a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság lett.
A Debreceni Erdészet területe akkor közel 5000 ha volt. Az erdészeti művelési munka mellett Hajdú-Bihar megye termelőszövetkezeteinél jelentős megbízásos fásítási munkákat végzett, valamint részt vett a debreceni Nagyerdő Belső-parkja rekonstrukciójának kivitelezésben is.
1977-ben több kis erdészet összevonásával kialakult a közel 15000 ha-os Debreceni Parkerdészet. Ezzel jelentősen megnövekedtek az erdőművelési munkák, különösen a folyamatban lévő erdőfelújítások és erdőtelepítések halmozódtak fel ekkor (1600 ha).
Az vegyszeres gyomirtási munkák irányítására tovább képezte magát és az 1978-1979 tanévet követően levelező tagozaton, Sopronban okleveles erdészeti növényvédő szakmérnök képesítést szerzett.
1985. május 1-én fatermesztési ágazatvezetői munkakörbe nevezték ki a Debreceni Parkerdészetnél. Ezzel az erdészet teljes magtermelési, csemetetermesztési, erdőfelújítási, valamint erdőtelepítési feladatainak tervezése, szervezése, irányítása, ellenőrzése került a hatáskörébe.
Az ország első természetvédelmi területének, nevezetesen a Debreceni Nagyerdő felújítási munkáinak irányítója. A tuskózás nélküli, természetkímélő erdőfelújítások elindítója. A hatékony technológiát közel 50 ha eredményesen befejezett, őshonos fafajokkal elegyített kocsányos tölgyes bizonyítja.
Mindig törekedett az erdő biológiai törvényszerűségeinek megismerésére. Kollégái szerény, a munkáját kitartással és következetesen végző embernek ismerik. Eredményes erdőfelújításai még évtizedek múlva is hirdetik a kiváló szakmai hozzáértését.
A Debrecen környéki erdők szolgálatában eltöltött közel 38 év munkáját ismeri el a NYÍRERDŐ R.T. az Alföldi Erdőkért Emlékéremmel való kitüntetéssel.

vissza...

Kapcsolat

Nyilvántartó: Kecskeméti Törvényszék: Pk. 60.148/1998/3.
Civil szervezetek bírósági nyilvántartásában: 03-02-0001686
Székhely: 6000 Kecskemét, Külső Szegedi út 47.
e-mail: alfoldierdokert@gmail.com
tel: +36 – 30 -219-7094
tel: +36 – 30 -689-7387
Postacím:
Raisz Árpád (KEFAG Zrt.)
6000 Kecskemét, József A. u. 2.

Kutatói nap